Ott hagytam abba előző nap, hogy elfoglaltuk a hálófülkét. Nagyjából fél órát töltöttünk ott O-val, ugyanis az áram ingadozott (no laptop), meg amúgy is körbe akartunk nézni.
Így adódott, hogy a bárkocsi felé vették az irányt, és igen hamar beszereztünk két Ursus sört. Azt még itt el kell mondanom, hogy az egész vonaton csak, és kizárólag románul beszélt a személyzet, így mind az öt (!) alkalommal, amikor kérték a jegyünket, kézzel-lábbal magyarázás ment... sebaj.
Ennél pozitívabb dolgok is történtek este. Bekéredzkedtünk az egyik asztalhoz, ahol összeismerkedtünk Peter-rel. Peter alapvetően kanadai származású, azonban most épp Kairóban tanít gazdag arab középiskolásokat mindenféle hülyeségre. Annyi szerencséje van, hogy tanárként el tud szabadulni nyáron két hónapra; így adódott, hogy meglátogatta Budapestet, majd tovább indult Romániába.
Nem sokkal később csatlakozott hozzánk egy román srác is (fogalmam sincs, hogy hívták...). Meglepően jól beszélt angolul, valamint sikerült kideríteni, hogy színművészetet tanul Bukaresten.
Rajta kívül még egy csávó is csatlakozott. Na neki se a nevét nem tudom, se a származását... reggel mégis kedélyesen üdvözölt.
Szóval az alvás... nagyjából fél egy körül vánszorogtam be a hálókocsiba, és kisebb megszakításokkal egészen 10 óráig sikerült pihenni. Azt kell mondanom, hogy sokkal-sokkal rosszabbra számítottam, kifejezetten kényelmesnek hatott (nem csak nekem).
Szerencsére azért a román vasúttársaságnak is volt egy kis ajándéka: egy egész korrekt kis tisztasági csomaggal szolgáltak mindenkinek. Nem mondom, reggel életmentő volt.
Végülis jó 10 perccel előbb megérkeztünk Bukarestre. Itt nagy nehezen ránk talált az összekötőnk, Alice (aki annyira tudatosan végzi a munkáját, hogy szíve szerint még a valagunkat is kitörölné... kezd kicsit idegesítő lenni az, hogy folyton a nyakunkon lóg), valamint barátja, és egy morcona úriember, a sofőr szerepében. Innen jött a tortúra...
Nem csak Bukaresten, de egész Romániában totális káosz a közlekedés. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy a röpke 130 kilométeres utat kb 3 és fél óra alatt sikerült megtenni. Mondanom sem kell, szaunában éreztük magunkat; nagyon meleg van itt.
Aztán persze sikeresen megérkeztünk Bustenibe, a fesztiválnak otthont adó városba.
Innen folyt. köv., az ehhez kapcsolódó képek pedig:
